Máza a Keleti- Mecsek egyik völgyében, Baranya és Tolna megye határán fekvő falu, mely 1975-ig Tolna megyéhez tartozott, majd település összevonással Mázaszászvár ként volt jegyezve 1990-ig, ami után újra önállóvá vált.
A faluban lévő Koromszó dűlőben, 2003-ban megindult Árpád-kori kolostor régészeti feltárása során egy bazilikás elrendezésű templom maradványaira bukkantak.
A korábban hagyományos földművelésből élő település az ipari életbe az 1826-os bánya nyitással lépett be. A vasúti vonal megépítésével Máza bekapcsolódott az ország gazda sági életébe, amelynek eredménye jelentős építési láz volt, valamint az 1890-es évek
elején egy téglagyár alapítása. A mázai bánya 1966-ban bezárta kapuit, azonban a helyi téglagyár a mai napig működik.
A községben Művelődési Ház és Óvoda is működik, valamint időseknek nappali ellátást nyújtó Idősek Klubja.
Máza rendezvényei közül a legfontosabbak a Mázai Fóvóstalálkozó, a Mázai Falunap, a Diófesztivál, illetve a Gyermeknap.


Máza Önkormányzat
7351 Kossuth u. 24.
Tel.: 06-72/389-409
www.maza.hu


Térkép