2022.08.29.

Székely Alexa vagyok, fotográfus. Ez a négy szó nem képes kifejezni, hogy milyen mélyen vagyok rabja a fotózásnak, így megpróbálom bővebben.

Azon szerencsések közé tartozom, aki nem is tekinti munkának a foglalkozását, mert annyira szereti. Idejét sem tudom megmondani, hogy mikor fogtam először fényképezőgépet a kezemben, de úgy érzem, mintha mindig is ezt csináltam volna. Persze, nem ilyen szinten. Mikor még a fotográfia alapjait sem ismertem, 'csak nyomogattam a gombot', akkor is egy volt a célom; az emlékőrzés. A mai napig ezt tartom fő értékrendemnek és ennek megfelelően folyamatosan képzem magam, hogy az ügyfeleim igényeit maximálisan ki tudjam elégíteni.

Emellett jelenleg még bölcsődében is dolgozom, mint kisgyermeknevelő, talán erre visszakövetkeztethető, hogy fotós munkáim középpontjában is szinte mindig A Gyermek áll. Számomra ők szimbolizálják az életet. Szeretem minden bájukkal és dacosságukkal együtt. Újszülött képeimen szeretném, ha a szülők csak a legbékésebb pillanatokra emlékeznének, ebből a gyorsan elröppenő első pár napból. Később, a családi fotózáson, mikor már nagyobbak a gyerkőcök, a világ összes huncutsága a szemükben van! Imádom, hogy élettel telivé varázsolják a fotókat.  

Pályafutásom kezdetének általában a középiskolát említem meg, amikor beléptem a Kis-Marics Tamás által vezetett Fotószakkörbe. Ez tökéletes bevezetés volt a szakma alapjainak megismeréséhez. Később, egyetemi tanulmányaim után ismét visszatértem az iskolapadba és elvégeztem a fotográfus képzést Pécsen. A 2 éves gyakorlati idő során maradandó kapcsolatokat szerezve és a leghasznosabb tudnivalókat elsajátítva alakítottam ki fotóim stílusát.

Munkám során fő célom, hogy az ügyfeleim annyira fel tudjanak szabadulni a fotózás során, hogy bátran mutassák meg valódi arcukat és érzéseiket, amelyeket én előszeretettel örörkítek meg nekik, legyen szó esküvő, család vagy újszülött fotózásról.