2020.12.18.

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00163 azonosítószámú „Megújuló Színház” című pályázat keretében megújult a Komlói Színház- és Hangversenyterem színpada, és bővült technikai felszereltsége.

A Széchenyi 2020 program keretében vissza nem térítendő támogatás keretében 15 millió forint került felhasználásra.

A projekt célja a Komlói Színház infrastruktúrájának fejlesztése, amely igazodik a Komlói Kaptár Helyi Akciócsoport HKFS-ben megfogalmazott célhoz: a meglévő közösségi objektumok infrastrukturális fejlesztésével, közösségi terek létrehozásával hosszú távon biztosítani az épített környezetet, a tárgyi, technikai feltételeket a közösségi élet fejlesztéséhez.

Színpadunk fejlesztését a fellépő csoportok igényeihez alakítva terveztük meg, hogy az általunk biztosított feltételek lehető legjobban támogassák közösségi tevékenységeiket.

A Színház színpadi terét megújítottuk, a modern elvárásoknak megfelelő, jól használható, esztétikus teret hoztunk létre:

  • - a színpad padozatát felújítottuk: esztétikusabb, és teherbíróbb lett,
  • - balettpadlót szereztünk be,
  • - az előfüggönyt kibéleltettük, a függönyhúzó rendszert felújítottuk,
  • - a takarófüggönyök cseréjével és a színpad falainak festése komfortosabbá és esztétikusabbá teszik a játékteret,
  • - modern fénytechnikai eszközök javítják a látványt,
  • - a megvásárolt mobil színpadelemekkel és székekkel a kamara előadások számára megfelelő nézőteret tudunk kialakítani.