2019.06.21.

Balatonfüred Város Önkormányzata és Múzsa Művészeti Egyesület június 17. és 20. között rendezte meg a XV. Sirály Táncfesztivált, ahol a több korosztályt képviselő táncosok nemcsak a versenyprogramban, de kortárs tréningen is részt vehettek. Városunkból a Fonti Five Táncműhely és a Dance for Life táncosai értek el szép sikereket a fesztiválon.

A Sirály Táncfesztivál idén ünnepelte tizenöt éves jubileumát, így vasárnap ünnepi nyitógálával kezdődött meg az eseménydús négy nap. A Kisfaludy Galériában tartott nyitógálán négy olyan tánccsoport lépett fel, mely a tizenöt év alatt szinte mindig megjelent a versenyen, továbbá három neves táncművész, Feledi János, Herczeg Anita és Lőrincz Katalin is koreográfiát mutatott be, hogy a fiatal táncosok profi produkciókkal is találkozzanak.

– Kétszáznyolcvan táncos érkezett idén Balatonfüredre például Egerből, Budapestről, de jöttek táncosok Nagykanizsáról, Pécsről, Komlóról, illetve Veszprém megyéből is – mondta el Róthné Major Klára, a Sirály Táncfesztivál művészeti vezetője, aki hozzátette, a fellépők közt egészen minik, első osztályosok, vagy esetleg valamivel még fiatalabbak, de a húszas éveikben járó egyetemisták is színpadra léptek a négy nap alatt. – A legtöbben a junior és az ifjúsági kategóriában indultak, ami körülbelül a tíz–tizennyolc éves korosztályt fedi le. A résztvevők bármilyen műfajjal érkezhetnek, hiszen éppen ez a lényege, hogy legyen egy jó értelembe vett befogadó táncművészeti fesztivál, ahová a fellépők bármit elhozhatnak. Pont azt szeretnénk, hogy minél több stílust lássunk, ezért nincsenek kötött szabályok, nincsenek megadott időintervallumok egy-egy produkció esetén, mindezt rábízzuk az alkotókra – nyilatkozta a művészeti vezető.

A zsűri szerdán díjazta az elmúlt napokban látott produkciókat és előadókat, minden korcsoportban kiválasztották az első három helyezettet, ezen túl pedig számos különdíjjal értékelték a megjelent táncosok produkcióit, így például koreográfiára, előadásmódra, zeneválasztásra is kaphattak különdíjat a csoportok, illetve egyéni fellépők.

(veol.hu)

A Pécsi és a Komlói Fonti Five Táncműhely és a Pécsi Meszesi Általános Iskola moderntánc csoportjai Különdíj, Legjobb előadói díj, Második díj, Harmadik díj, Fesztivál díj elismerésben részesültek. Vezetőjük: Takács Judit, Móki

A Bara Zsanett vezette Dance for Life csoport eredményei:
Petra Fuchs és Illés Kata - Legjobb előadói díj, Péntek Luca és Illés Kata - Különdíj.