2018.08.15.

Komlói Napok: új szervező, új lendület!
(forrás: 7300.hu - Katus Eszter)

Tavaly (beismerjük) elég kemény kritikával illettük a Komlói Napok felhozatalát, de a hozzászólások alapján sokan egyetértettek velünk abban, hogy a város legnagyobb rendezvénye mára elfáradt. Az unalomig ismételt programok és fellépők sokakat elriasztottak a rendezvénytől – de idén, úgy tűnik, más lehet a helyzet.

Ennek hátterében az áll, hogy – bár a főszervező továbbra is a Közösségek Háza – idén az önkormányzat az Eszperantó téri és Városház téri programok megtervezésére és lebonyolítására egy profi rendezvényszervező céget kért fel. A város Béni Gáborral, a pécsváradi leányvásárokat is szervező vállalkozóval egyezett meg. Őt kérdeztük a várható változásokról és arról, mi vár még azokra, akik eljönnek szeptember első hétvégéjén Komlóra.
A következőket tudtuk meg:

Milyen változások várhatók?
Körhinták csak a Csempe parkolójában lesznek.
Az Eszperantó téren több árus és vendéglátóegység kap helyet egységes arculattal (faházakban). Kitelepülnek borászatok és pálinkafőzők is.
Ezen a két helyszínen a bérleti díj a rendezvényszervező céget illeti, amely cserébe felel a teljes terület biztosításáért, valamint állja a rendezvény rezsi- és minden egyéb költségét (lásd: színpad, hangtechnika, fellépők stb.)
Új szponzorokat vonnak be.
A rendezvény idejére konténer wc-ket helyeznek ki a területen.
A kézműves vásár 3 naposra bővül, egységes arculatot kap.
A tervek szerint közös vasárnapi istentisztelet is lesz az Eszperantó téri színpadon.
A szervezők regionálissá tennék a rendezvényt, ezért olyan előadókat is meghívtak, amelyek más településekről is idevonzzák az érdeklődőket. Délután az idősebb korosztály, este a fiatalok lesznek inkább megszólítva, a bulik hajnali kettőig tartanak majd… 

Ami nem változik:
A hagyományos elemek: tűzijáték (ez a szombat esti Vad Fruttik koncert közben lesz majd), ünnepi testületi ülés, Komlóért Expo, Civil Ízek Utcája, Bányászemlékmű koszorúzás, kiállítások, Police Road Show stb. megmaradnak.
Idén is maximum 10 millió forintot biztosít a programokra a város.
A rendezvény továbbra is ingyenes!