2016.11.25.

Oroszló Baranya megyében, a Komlói járásban elhelyezkedő, mintegy 270 főt számláló község. A település infrastrukturálisan rendkívül jól kiépített, egyaránt megközelíthető Komló, Dombóvár, Sásd és Kaposvár felől.  A település az Őrhegyhez tartozik.

Az oklevelek a falu nevét először 1402-ben említik először Zorozlow néven, majd később ennek átirataiban, mely a Zoroslo és Zorozlo volt.  Lakossága az idők folyamán folyamatosan változott, egyaránt megtalálható magyar és német ajkú lakos. A település lelkét egyrészt a gazdálkodás adja, de többen ingáznak a környező nagyobb városokba is, ha munkáról van szó.

Oroszló nevezetességei közé tartozik többek között a Római Katolikus templom, amelyet az XVIII. században építettek Szent Mihály tiszteletére, valamint a Római Katolikus kápolna, melynek szentélye középkori eredetű, barokk majd pedig később romantikus átalakításon esett át.

A község jelentősebb programjaihoz tartozik az Oroszlói Búcsú valamint az október végén megrendezésre kerülő Tök jó nap.


Oroszló Község Önkormányzata
7370 Oroszló, Petőfi u. 29.
Telefon:  72/475-355 (fax is)

www.facebook.com/oroszlo.kozseg


Térkép