2015.08.26.

2015. augusztus 22-én, szombaton reggel 9 órakor megrendezésre került a soron követő hagyományos éves mézversenyünk ahol számos jelentkező várta, hogy megversenyeztethesse a termelt mézeit.

A háromtagú hozzáértő zsűri elnök: Beck Mátyás, Schaff Anikó, Odenvald László különböző szempontok alapján vizsgálták a beérkezett mézeket, mint például íz illat szín összetétel sűrűség fajtajellemzők stb. Ezekre 300 pontot lehetett összesen kapni. Különböző méz fajtákkal indultak a komlói méhészegyesület tagjai. Akác, hárs, virág, selyemfű, napraforgó. Illetve a mézek csomagolását is külön díjaztuk. Nagyon fontos volt az esztétikai jellemzők illetve a közlés formája, dekorációja illetve, hogy a jogszabályoknak is megfelelően legyen feltüntetve a címkék.
Megszületett a végeredmény bár nem volt egyszerű dolga a zsűrinek mivel évről évre jobban odafigyelnek a méhészek a termékeikre, és ez azt eredményezte, hogy egyre kiválóbb magasabb színvonalú mézet állítanak elő. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a mézek tisztaságára és a fajtáik jellemzőire.

Akácméz
                1. helyezettje: Schneider Attila méhésztárs
                2. helyezett: Csernavölgyi Imre méhésztárs
                3. helyezett: Vér Ferenc méhésztárs

Hárs méz
                 1. helyezettje: Alt Zoltán méhésztárs
                 2. helyezett: Havasi István méhésztárs
                 3. helyezett: Papp István méhésztárs
                                    Schneider Attila méhésztárs

Selyemfű méz
                 1. helyezettje: Csendes Zoltán méhésztárs
                 2. helyezett: Alt Zoltán méhésztárs
                 3. helyezettje: Somogyiné Máté Mónika méhésztársnő

Vegyes virágméz
                  1. helyezettje: Csernavölgyi Imre méhésztárs
                  2. helyezett: Hohman Zoltán méhésztárs
                  3. helyezett: Schneider Attila méhésztárs

Napraforgó méz
                  1. helyezettje: Somogyiné Máté Mónika méhésztársnő

Csomagolás
                  1. helyezettje: Schneider Atilla méhésztárs
                  2. helyeztt: Csernavölgyi Imre méhésztárs
                  3. helyezett: Horváth Károly méhésztárs
                        
Nagyon nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ismételten elmondhatjuk, hogy a komlói méhészeknek idén is kiváló magas színvonalú mézeket sikerült a zsűri asztalára és a fogyasztóink elé tenni.  A fogyasztóink is olyan garantált minőséghez jutnak a méhészeik által, valóban ki tudják élvezni a méz adta vitalitást és jótékony gyógyhatásait. Hiszen évszázados-évezredes gyógymódunk egyik meghatározó természetes része a méz. Szeretnék külön köszönetet mondani a zsűrinek a kimagasló színvonalú munkájáért.

Köszönjük a megtisztelt bizalmat fogyasztóinknak.

Üdvözlettel:

Bohuny Tibor Zsolt
OMME Komlói Helyi Szervezetének Elnöke