2013.12.03.

Ez alkalommal a Komlói Színházban találkoztak a "Garabonciások". A pályázati programban résztvevők közül három iskola, a Kodály, a Gagarin és a Szilvási csapata vehetett részt ezen a témanapon, ahol avatott segítők vezetésével járhatták be az egész épületet, megismerve azokat  a rejtett dolgokat, amelykről a nézök csak keveset sejthetnek.

A délelőtt folyamán a résztvevők megismerkedhettek a színpad történetével, a díszlet feladatával, és kis makettet készítettek egy általuk elképzelt történethez.
Az ókori görög hagyományokat felelevenítve a régen használatos maszkok mintájára elkészítették a különböző egyéniségeket és érzelmeket megjelenítő maszkokat.
A színészek körül dolgozók munkáját a Színház technikai személyzete segítségével tapasztalhatták meg, közelről és hátulról láthatták működni a csörlőket, hangosítást, világítást, a súgólyukat és a függönyt.

A délben elfogyasztott ebéd után egy teszt segítségével rendezték a délelőtt során megszerzett ismereteiket.
A résztvevők az előtér falán örökíthették meg színes kézlenyomatukat, ezzel is emlékezve arra, hogy mélyebb barátságott kötöttek a múzsák otthonával.

Képek a képtárban...

A komlói Jó Szerencsét! újság beszámolója...