Szárász a Baranyai-hegyhát területén, Baranya megye észak-keleti részén található, Egyházaskozár és a Tolna megyei Lengyel között. Az Árpád-kori falu első okleveles említése Zaraz néven 1382-ből származik, de a feltárt leletek teljesen elpusztultak. A zsákte lepülés történelme folyamán többször kihalt, majd németekkel telepítették be a XVIII. század végén. Leszármazottaikat kitelepítették a második világháborút követően, helyükre csángók kerültek Moldvából.
A táj, melyben a település fekszik festői környezetbe illik. A falu határában horgásztó várja a kikapcsolódásra vágyókat. A község közelében folyik a Hábi patak, és 500 m távolságra található Mátyás király kútja, mely egy kellemes gyalogtúra keretében közelíthető
meg. Építészeti látványosság a római katolikus templom.
Az Árpád-kori településen a második világháborút követően moldvai csángó magyarok telepedtek le. A lakosok többsége mezőgazdaságban tevékenykedik, többen pedig ingáznak a környező nagyobb településre.
Nagyobb rendezvényként említést érdemel a Falunap, mely hagyományosan minden évben június 29-én kerül megrendezésre. A településen élők ekkor emlékeznek meg Domokos Pál Péter csángókutatóról, aki egykoron a község lakója volt.


Szárász Önkormányzat
7347 Szárász, Petőfi u. 20.
Tel.: 06-30/315-7816
www.szarasz.hu


Térkép